Nincs ember a földön, aki még nem ásított életében, ezzel együtt is a tudomány még mindig nem tudja a biztos választ az ásítás okára. Egyes elméletek szerint az agy hőmérsékletének szabályozására szolgál. Ugyanakkor az ásítás, mint az oxigénhiányra adott választ, elvetették a kutatók, nem úgy az unalom-álmosság elméletet. E szerint azért ásítunk, és azért ragályos, mert így tartjuk éberen magukat és társaikat, akárcsak a csapatban élő állatok. Az ásítás sokszor együtt jár a nyújtózás igényével is. Ez a két tevékenység együtt végezve valóban éberen tart, így esetleges veszély esetén gyorsabban tudnak reagálni az állatok, és mi is, mégha a veszélyt éppen csak az unalom jelenti is. (Munkácsy Mihály: Ásító inas)